Sikeres Magyarország

"Nekünk Mohács kell" - írta Ady, de tévedett. Nekünk Mohács kell, és még 90 év, hogy megértsük.

A Trianoni békediktátum 90. évfordulóján nyilvánította a Parlament június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Milyen kézenfekvő ötlet, hogy a legnagyobb magyar tragédia az összefogásra kell emlékeztessen. Hiszen nem juthatunk ki belőle máshogy, nem maradhatunk meg máshogy, csak ha összefogunk.

Ez lehet az egyetlen igazi nemzeti ünnepünk, de ma még nem az. Ma még nem tudjuk, hogy mi a nemzeti összefogás. Mit üzen nekünk ez a nap a szürke hétköznapokra? Azt, hogy segítünk egy másik magyarnak, csak azért, mert magyar? Csak magyar terméket veszünk? Elutazunk Erdélybe? Megéljük annak a fájdalmát, hogy magyarként majd 100 éve minden nap kapunk magyarságunkért az arcunkba? Adományozunk valamijen nemzeti célra? Mit jelent az, hogy nemzeti cél? Nem perverz ünnepelni egy gyásznapon?

Miközben a nemzeti összetartozásról beszélünk, aközben azért csak ott lebeg a kérdés, hogy mit kezdjünk ezzel a békediktátummal? Mi legyen a célunk? Hogy lehet ezen "túllenni"? Csupa megválaszolatlan kérdés.

Cserébe, ha egyszer sikerül közösen megvválaszolni ezeket a kérdéseket, akkor lesz egy valódi nemzeti ünnepünk. Hiszen mit üzen nekünk ma március 15-e? Vagy mit üzen nekünk augusztus 20-a? Tudjuk mi azt, mekkora teljesítmény volt 1100 éven át megmaradni itt a Kárpát-medencében? Október 23-a sokaknak még mond valamit, hiszen élhettek akkor. De az ő unokáik vajon mit értenek október 23-ból? Mindössze az ősz utolsó szép hosszú hétvégéje.

Június 4-e ennek a generációnak az igazi nemzeti ünnepe lehet, mert mi értjük meg, mi izzadjuk ki, mi veszekedjük ki, mi éljük meg. Ha Trianonról nem a kilátástalan fájdalom, hanem a nemzeti összetartozás jut eszünkbe. De nemcsak június 4-én, hanem minden nap. Ha hozzásegít minket ahhoz, hogy egy kicsit keményebben álljunk ki a saját nemzeti érdekeinkért. Ha egyáltalán fontos és legitim gondolkodás lesz kiállni a nemzeti érdekekért. Ha majd természetes lesz, hogy ezen a napon felhúzzuk a magyar zászlót, csak magyar terméket veszünk, megbocsájtunk egy magyarnak csak azért, mert magyar, segítünk egy másik magyarnak önzetlenül, csak azért, mert ha ő boldogul, akkor a teljes magyar nemzet, azaz mi is boldogulunk.

A történelem soha nincs lejátszva. Nem volt törvényszerű, hogy a kunok eltűnjenek, ahogy az sem, hogy mi megmaradjunk. Nem volt törvényszerű a területvesztés, ahogy az sem, hogy a székelyek megmaradjanak. Nem volt törvényszerű, hogy nem németesedtünk el néhány száz éve, mint a poroszok, ahogy az sem, hogy most elrománosodunk, elszlovákosodunk. A történelem nincs lejátszva, olyan lesz, amilyenné képesek vagyunk tenni.

A Parlament által hozott törvény csak annyit ér, hogy évente egyszer kénytelenek vagyunk mindezen elgondolkodni. Lassan dagad, mint hegytetőn az eldobott hógolyó. De Magyarország csak akkor lesz sikeres, ha legnagyobb nemzeti tragédiánkat valamilyen közös ünneppé tudjuk formálni. A nemzeti összetartozás napja még nem közös ünnepünk, de már sokak ünnepe.

Van az úgy, hogy a tudomány teljesen értelmetlen dolgokat hoz létre. Ajánlani tudom ebben a témában a vizeletvisszatartás döntésre gyakorolt hatásának a tudományos vizsgálatát. Ugyanekkora eredmény az a lista is, ami kimutatta, hogy Ukrajna versenyképesebb ország nálunk.

Mit is jelenthet a versenyképesség egy cégnek? Képzett és szorgalmas munkaerőt, export lehetőségeket, minél alacsonyabb korrupciót, fejlett infrastruktúrát, vámuniót, sorolthatnánk még. Melyikben jobb Ukrajna Magyarországnál? Összességében mindezekben jobb Ukrajna Magyarországnál?

Aki így gondolja, az üzleteljen csak ott. De javasoljuk, hogy ők is nyissanak egy kis leányvállalatot itt, Magyarországon. Aztán csak figyeljenek.

"Kedves György! Gyuri!

 

Khm… Most, hogy kikerültünk a túlzott deficit eljárás alól, szeretném kifejezni, hogy a kettőnk közötti szakmai vitában az én véleményem mellett a tiéd legalább olyan releváns, mondhatni szokatlannak, de járhatónak bizonyult. Bár nem revideálnám minden gondolatomat, de elnézést kell kérnem azért a sok szakmai kritikáért, ami néhol személyeskedéssé fajult. Fontosabb volt számomra az ideológiai harc ellenetek, mint a szakma. A tények, amelyek szakmai feldolgozása még sok időt vesz számomra igénybe, megleptek. Azonban szakmai bocsánatért esedezem. Gratulálok, György!

                               Petschnig Mária Zita"

A fenti levelet csak ezen a blogon találja meg. Az eredetijét csak egy pszichológus tudja egy női lélek nagyon sötét mélyről előbányászni. Pedig nehéz elvitatni, hogy a túlzott deficit eljárás alól Matolcsy György gazdaságpolitikája vezette ki az országot. A féltékenykedő jobboldaliak, a "szakértő" baloldaliak, most mind írhatnának egy a fentihez hasonló levelet. Petschnig Mária Zitát azért idéztem ide név szerint, mert még április 23-án is képes volt azt nyilatkozni, hogy szerinte nem szűnik meg az eljárás Magyarország ellen. Tévedett.

Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az átszervezések alatt a foglalkoztatottság folyamatosan nőtt - lásd korábbi bejegyzéseimet a szezonalitásról -, azonban tízezrével kevesebben dolgoznak a közszférában, az építőiparban, MALÉV-nál, bankszférában és még sorolhatnánk. Mégis jóval többen dolgoznak most, mint a kormányváltáskor.

Csak egy évben - tavaly - csökkent a GDP. Az átszervezések, strukturális változások és a belső fogyasztás csökkenése ellenére nem évekig tartó recesszióba kerültünk, mint pl. Görögország, hanem csak átmenetinek tűnt a GDP csökkenése.

Közben csökkent az államadósság úgy, hogy a megyei önkormányzatok 1000 milliárdos adósságát átvállalta az állam, csak úgy, mint az önkormányzatok adósságának kb. a felét. Láthatjuk, hogy az árfolyam és a vérnyomás összefügg. Egy devizahitelesnél ez érthető, de egy "baloldali szakértőnél", egy GfK-gurunál eddig nem volt ilyen egyértelmű. Pedig, a forint árfolyamának minen negatív kilengésénél felugranak, hogy jajj, az adósság de sok. Pedig most, amikor az Euro 290 alatt van, csendben nyugszanak.

Hiány szinte nincs. Annyi van, amennyit a kormány enged. Ha akarja, akár 1,9% körül is lehet.

A kamat lassan feleződik - mondhatnánk, mióta AZ a bizonyos személy a jegybank környékére ért. Nem írom le még egyszer Matolcsy nevét, mert azzal fognak vádolni, hogy én vagyok ő. Pedig nem.

De rég várunk erre a jó hír dömpingre! Milyen jól is esik hallani! Gratullunk, Gyuri!

u.i.:

Csatolom a napi.hu mai nyitó honlapját. Egy ilyen napon, amikor kilenc év után... na mi a legfontosabb hír? Na mi? Hogy végre mi történt?

Magyarországtól tavaly koháziós pénzek elvételét tervezte az EU azért, mert az ő - és csk az ő - számításaik szerint néhány tized százalékkal meghaladta volna a hiány a 3%-os határt. Francois Holande tegnap kijelentette, hogy Franciaország nem fogja elérni a 3%-os költségvetési hiányt. Kíváncsian várjuk az EU reakcióját.

Indoklásképen a francia elnök úgy vélte, hogy a megszorítások további folytatásával elveszne a növekedés reménye. Vagyis a választók úgy éreznék, hogy az a politika nem visz sehova, és akkor jönnének a szélsőségesek, és a széthulló Európa.

A francia elnök bizony igazat beszél. Már csak azért is tudnia kell ezt, hiszen ő is azok között volt, akik a növekedés reményét szétfarigcsálták például Görögországban, Írországban, Olaszországban, Romániában és még Magyarországon is. Azok között volt, akik követelték a hiány betartását a közös értékek és közös felelősség nevében. És azok között volt, akik végignézték, ahogy a szélsőségesek beássák magukat a reménytelenség dombjai közé.

Micsoda érték innen nézve, hogy a magyar társadalom túlélte a költségvetés rendbetételét! Micsoda érték, hogy sem nagy összeomlás, sem politikai széthullás nem következett be. Márpedig mi túlvagyunk a nehezén, Franciaország, és sokan mások még előtte állnak.

Olli Rehn nem fog válságtanácskozást tartani, nem fogja követelni, hogy függesszék fel a Franciaországnak járó EU-s forrásokat. A német kancellár sem fogja a közös értékekre figyelmeztetni Franciaországot.

Mi pedig csak hátra-hátra pillantunk a Balkán fele, mert eddig azt hittük, hogy az európai integrációval ettől a világtól akarunk megszabadulni. Most nézünk, hogy merre van kelet és merre nyugat. Azt hittük, hogy az „erősebb kutya” effektus kordában tartható a közös értékekkel. Mert ha nem, akkor mi értelme az integrációnak?

Ha elvész a hit a közös értékekben, akkor jönnek a szélsőségesek, és a széthulló Európa.

Az index.hu szerint nem történt semmilyen előrelépés a munkanélküliség kezelésében, és a foglalkoztatottak száma is messze van a csúcstól! Ha neve is lenne a cikk írójának, akkor megkérném, hogy ugorjon már el bármelyik Mekibe, mert a pult mögött álló szociológusok szívesen elmagyarázzák neki, hogy ez így nem igaz. Mégpedig azért, mert télen nem foglalkoztat a mezőgazdaság, az építőipar, nincsenek útépítések, kevesebb a közmunka, sőt, a még a turizmus is negyed fordulatszámon pörög.

Azaz a márciusi adatot a márciusival szabad összehasonlítani, az augusztusit, meg az augusztusival. Az alábbi diagramon ez látszik. Azaz idén a legrosszabb adatok is jobbak, mint 2010-ben a legjobbak. 2010 márciusa óta 90 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, nagyjából minden évben 30 ezerrel (forrás KSH)

Ráadaásul még a szezonalitás is nő, azaz 2010-ben nyáron 63 ezerrel több embert foglalkoztattak, mint télen, 2012-ben pedig 110 ezerrel többen dolgoztak nyáron, mint télen. Tehát, ha majd nyáron átlépjük 3 millió 950 ezres foglalkoztatotti létszámot, akkor majd mindenki örömódát zeng, hogy hirtelen soha nem látott magasságokban a foglalkoztatás. Nos mi akkor is tudni fogjuk, hogy valójában az még csak a szezonalitás hatása.

Igaz, ezek az adatok nem évi 100 ezerről szólnak, de azt tegyük hozzá, hogy az EU-ban alig vannak olyan országok, amelyek még egyáltalán tudják növelni a foglalkoztatást. A legtöbben, főleg a nagyobb államokban jelentősen csökken a dolgozók száma.

A munkanélküliség mindeközben nem csökkent, sőt, 4 ezer fővel nőtt. Ez egy lényeges pont: ha a munkanélküliség nem csökken, a foglalkoztatottak száma nő, akkor bekerül a munkába egy csomó olyan ember, aki korábban nem dolgozott. Ők az inaktívak. Ők korábban semmilyen statisztikában nem szerepeltek, mert feketén dolgoztak, vagy olyan kisgyerekesek, akik otthon maradhatnának még, de inkább dolgoznak, vagy korábban rokkant nyugdíjban részesültek, de ma már nem. A fontos, hogy ők eltartotti státusból munkavállalóiba kerültek. Ez a nagyon fontos folyamat! Az alábbi térképen látszik, hogy a régióban szinte a legalacsonyabb nálunk a foglalkoztatottak aránya (forrás: Eurostat). Ezen kell elsősorban változtatnia a kormánynak.

Összességében minden felépülési folyamat lassú, hiszen minden munkahely mögé meg kell teremteni a piacot. Ha nem az évi 100 ezres elvárást nézzük, hanem csak az adatokat nálunk és a szomszédainknál, akkor mi még elégedettek lehetünk.

Rekordon az államadósság - írja több orgánum. Az a kérdés merül fel, hogy valójában elbuktuk-e az államadósság elleni harcot. Én három tényezőt mondok, ami abba az irányba mutat, hogy nemhogy elbuktuk volna, de elég jó állunk vele.

1. Az adósságot forintban tartják nyilván, de attól az még devizában van. Azaz, most gyengült a forint, a tehát a forintban nyilvántartott államadósság nőtt. Ez azonban csak annyit jelent, hogy ha majd erősödik a forint, akkor majd drasztikusan csökken az államadósság. Most se kell vele foglalkozni, és akkor sem kell majd, ezek nem valós folyamatok. Ugyanis akár a gyengülést, akár az erősödést nézzük, ezek nem realizált veszteségek, és nem realizált nyereségek. Ez csak az államadósság azon szelete esetében fontos, amit most adunk vagy veszünk. A többire nincs hatással.

2. Tavaly szeptemberben ez a ráta 78,6%-on állt. Ezt egy februári sikeres kötvénykibocsájtás követte,aminek a célja az volt, hogy következő bő egy évben fedezze a lejáró kötvényeket. Ez azt jelenti, hogy az ezután lejáró kölcsönök összege kétszer szerepel a hitelek között. Egyszer, mint a valódi kölcsön, egyszer pedig mint az azok fedezetére szolgáló jegybanki tartalék. Amikor ezeket kifizetjük, akkor minimum a szeptemberi szintre automatikusan visszakúszik az adósságráta.

3. Az államadósságot a GDP százalékában adják meg. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi csökkenő GDP automatikusan felfele kellett volna nyomja az adósság arányát, de nem magát a hitelként felvett összeget.

E négy tényező együtt mutat reális képet az államadósságról. Innen nézve az államadósság elleni harc nincs elveszítve, és ha majd egy év múlva 76-77% körül fog állni, akkor is fenntartásokkal kell fogadni a "Hirtelen nagyot zuhant az államadósság" típusú cikkeket. Ami jó hír, hogy egy évig az államadósság finanszírozása rendben van, vagyis rekordon a biztonság.

Ez nem egy gazdasági jós blog, de az ember nem állja meg, hiába, esendőek vagyunk mindannyian.

A napi.hu arról ír, hogy a szeptemberben esedékes németországi választások után a franciák és az olaszok igyekeznek majd felpuhítani a szigorú megszorításokat követelő német politikát. Az én tippem az, hogy ez nem fog nekik sikerülni, sőt, lesz nagy sírás-rívás a német választások után.

A gondolatmenet arra épül, hogy a német választások előtt Angela Merkel nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy a németek pénzéből fizetik az EU válságkezelését, ezért most nagyon szigorú kiadáscsökkentő politikát vár az EU-s országoktól. Ámde a választások után majd kevésbé ad a látszatra, és akkor majd engedékenyebb lesz.

Ha azonban jobban megnézzük a számokat, akkor már most is komoly engedményeket látunk. Akár Olaszországot nézzük, akár a 3% feletti francia hiányt, akár a Spanyolországnak adott engedményeket, akár azt a tényt, hogy a görög segélyprogramot annak ellenére sem állították le, hogy nyilvánvaló, sehogy nem állnak a reformok. De ez a helyzet Portugáliával is.

Én azt gondolom, hogy ez már a német választásoknak szóló engedékenység, és lesz ez még rosszabb is. Egy politikusnak a választások előtt ugyanis nincs rosszabb a bizonytalanságnál. Márpedig a megszorítások bizonytalanságot gerjesztenek politikában és a gazdaságban egyaránt. Csökken a fogyasztás, és vele együtt csökken a német GDP is. A rendszerbe bizonytalanság keveredik, tüntetések vannak, mindenki azt találgatja, hogy mi sikerülhet, mi nem, Merkelnek európai ügyekben kell nyilatkoznia, nem hazaiakban. Csak meg kell nézni a szocdemek nyilatkozatát, akik szerint a ciprusi kudarc nem más, mint Angela Merkel politikájának a kudarca. Más parlamentek döntésétől függővé tenni a saját sikerét, az egy választások előtt álló politikus rémálma, mert nem ő irányítja az eseményeket.

A kicsikkel még lehet szórakozni, lásd. Görögország és Ciprus, de a nagyokat, Spanyolországot, Franciaországot és Olaszországot jobb a választások után a pénzügyi rendteremtés útjára lökni. Akkor három évig zavartalanul lehet országokat fogyasztás csökkenésbe küldeni, lehet európai bizonytalanságot generálni. Az alatt akár még rendbe is lehet hozni valamelyest néhány állam költségvetését.

Az én tippem tehát az, hogy a német választások után nem engedékenységi politika következik, hanem akkor jön csak az igazi sírás-rívás. A kérdés csak az, hogy mindez miránk milyen hatással lesz? A mi 2014-es választásunk már nemzetközileg recessziós környezetben zajlik majd, vagy még épp elcsípi a német választási konjunktúra végét?

A kormány maga sem gondolta volna - bár ki tudja, lehet hogy valójában ő fizetett érte -, hogy váratlan reklámot kap. A CIB Bank bejelentette, hogy fontolgatják, kivonulnak Magyarországról. Az ok: Magyarország a bankoknak rémálom!

Ébredjetek devizahitelesek! Itt a ti kormányotok, amelyik kimondatta ezt egy bankkal! Milyen írást össze lehetne hozni arról, hogy a devizahitelek ügyében mit el nem szúrtak a bankok, és ezért a devizahitelesek mit nem szenvedtek, és most itt a megérdemelt pokol a bankoknak, de ez mindenkinek megy nélkülem is.

Mindenekelőtt a Raiffeisen már belengette a saját kivonulását, aztán azt is belengette, hogy mégsem. Egy évvel korábban három bank is belengette, hogy kivonulnak, de végül maradtak. Ez így a CIB-től már nem olyan hiteles, és ezért nem is olyan ijesztő. Ellenben Szlovéniából valóban kivonul egy bank, a K&H anyabankja, tehát ebben az esetben sincs semmi tragédia. Kivonulni persze nem olyan könnyű, hiszen itt van egy portfólió, ami, ha valóban rossz a helyzet, nem olyan könnyen eladható. De igazából nem is olyan rossz a helyzet, ezért mindenki inkább ijesztget, mint lép.

De ennél is érdekesebb, hogy még semmit sem tudunk a vállalati devizahiteles csomagról. Lehet, hogy a CIB már tud valamit, ami még nem szivárgott ki, de ez elég valószínűtlen, hiszen akkor ő maga szivárogtatna tele szájjal. Marad tehát az, hogy a magyar miniszterelnöknek ilyen tekintélye van! Csak elrikkantja magát, és a bankoknak máris rémálmai lesznek. Nem bírják ők ezt már idegileg! Komolyan veszik a miniszterelnököt, ami tulajdonképpen helyes. Bár az önkormányzatok adósság átvállalásánál is felmerült, hogy esetleg mégsem kereken 100%-on váltanák át a hiteleket, de aztán mégsem tettek terheket a bankokra. De a pozitív példa hamar elenyész az emlékezetben, és marad a bankadó meg a végtörlesztés esete.

Bár a kormány sincs könnyű helyzetben. Úgy kell ugyanis a vállalatokat megszabadítani a balhés devizahiteleiktől, hogy aztán újabb hiteleket tudjanak felvenni, ugyanis csak ez pörgetheti fel a gazdasági növekedést. Hiszen végül is ez a cél, és ez nem jöhet létre bankok nélkül.

Mindenkinek gratulálok, Douchev-Janics Natasának is, de lassan kezdek jó kívánságaim határához érni. Nem értek az evezéshez, nem ismerem a sportág belső viszonyait, az edzők eredményeit, ezért nem is sportról fogok írni.

Douchev-Janics Natasa nevét csak onnan ismertem, hogy sok érmet nyert, és az ilyesmit szereti az ember akkor is, ha maga a sportág nem mozgatja meg. Úgy vagyok ezzel, mint a gömböccel, örülök, hogy magyar találta fel, bár nem tudom, mire jó.

Azzal, hogy egy magyar sportoló külföldön sportol, és ér el eredményeket, alapvetően nincs baj. Az ember sajnálja, de megérti, hogy pl. Dzsudzsák többet keres ott, mint itt. Még azt is megérti az ember, ha valaki állampolgárságot cserél anyagi okokból. Ennek sem örülünk, de az ember megérti, hogy a pénz nagy úr. Értik ezt általában a versenyzők is, akik többnyire el is mondják, hogy szívesebben nyernének piros-fehér-zöldben, ha a feltételek adottak lennének.

De Janics Natasa olyan érveléssel ment el, ami akkor rosszul esett. Mindent Magyarországon nyert, az összes lehetőségét ennek az országnak köszönheti, majd közli, hogy milyen boldog, hogy végre hazatérhet. Én nem tudom, hogy ő szerb vagy vajdasági magyar. Ha előbbi, akkor persze én is örülök, hogy hazatért. Felemelő érzés lehetett neki.

Fél éve, amikor ez az ügy elindult, eléggé magyar kudarc történetként jelent meg a sajtóban. Íme egy tehetség, aki sikeresebb lesz Szerbiában, szülőhazájában, mint itt. Bezzeg a magyarok nem jönnek haza, hanem csak mind elmennek. Olyan patrióta húrokat pengetett, amilyeneket magyarok sajnos csak ritkán. Ezért is esett talán rosszul, hogy pont tőlünk megy el.

Aztán láss csodát, most a szerbeket sokkolta azzal, hogy "szeretett szülőföldje, amelyre oly boldogan tért haza" helyett mégis inkább nálunk, az általa nem, de az ügy elemzői által megköpködött országban folytatja. Sok sportoló ment el csendben, de ő, vagy a körülötte lévők elég nagy zajt csaptak. Mindenkit megbántott, majd oda jutott, ahol a part szakad. Jó kívánságaim határához érkeztem!

Pánik tört ki a forint piacán, gyengül, zuhan, majdnem 10 forinttal nőtt az euró árfolyama. De rossz mindez nekünk?

Az első jó hír, hogy alacsonyabb lett az infláció, mint azt várták, 2,8% a bűvös szám. Hét éve ez a legjobb érték. Remélem, elég alacsony ahhoz, hogy gazdaságélénkítési programokkal 3,5-4% közé lehessen feltornázni. Sokakkal ellentétben szerintem a 3-5% közötti infláció nem baj, sőt, kifejezetten jó. A növekedésnek mindenképpen jót tenne. A nagy különbséget az jelentené, ha az infláció végre nem a válság külső hatásai (pl. olajár emelkedés) miatt kerülne magasra, hanem a belföldi gazdaságélénkítés miatt.

A második jó hír, hogy a 300 forint körüli euró az exportnak kiváló motorja. Most kell a külföldieknek szerződéseket kötni, és fizetni, mert rengeteg forintot kapnak az eurójukért. Aztán már csak dolgozni kell. Azt nem állítom, hogy 320 Ft/€ árfolyamnál is ezt fogom írni, de 295-310-es árfolyam szerintem a magyar gazdaságnak jó. Ez a költségvetésnek drága, de biztos módja a gazdasági élénkítésnek.

Ha a hónap végén tényleg minden idők legalacsonyabb jegybanki kamatát érnénk el, és aztán folyamatosan haladnánk a túlzott deficit eljárás alóli kijövetel útján, akkor az év végére ismét kezdenének kigömbölyödni a magyar növekedési és export számok.