"Nekünk Mohács kell" - írta Ady, de tévedett. Nekünk Mohács kell, és még 90 év, hogy megértsük.
A Trianoni békediktátum 90. évfordulóján nyilvánította a Parlament június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Milyen kézenfekvő ötlet, hogy a legnagyobb magyar tragédia az összefogásra kell emlékeztessen. Hiszen nem juthatunk ki belőle máshogy, nem maradhatunk meg máshogy, csak ha összefogunk.
Ez lehet az egyetlen igazi nemzeti ünnepünk, de ma még nem az. Ma még nem tudjuk, hogy mi a nemzeti összefogás. Mit üzen nekünk ez a nap a szürke hétköznapokra? Azt, hogy segítünk egy másik magyarnak, csak azért, mert magyar? Csak magyar terméket veszünk? Elutazunk Erdélybe? Megéljük annak a fájdalmát, hogy magyarként majd 100 éve minden nap kapunk magyarságunkért az arcunkba? Adományozunk valamijen nemzeti célra? Mit jelent az, hogy nemzeti cél? Nem perverz ünnepelni egy gyásznapon?
Miközben a nemzeti összetartozásról beszélünk, aközben azért csak ott lebeg a kérdés, hogy mit kezdjünk ezzel a békediktátummal? Mi legyen a célunk? Hogy lehet ezen "túllenni"? Csupa megválaszolatlan kérdés.
Cserébe, ha egyszer sikerül közösen megvválaszolni ezeket a kérdéseket, akkor lesz egy valódi nemzeti ünnepünk. Hiszen mit üzen nekünk ma március 15-e? Vagy mit üzen nekünk augusztus 20-a? Tudjuk mi azt, mekkora teljesítmény volt 1100 éven át megmaradni itt a Kárpát-medencében? Október 23-a sokaknak még mond valamit, hiszen élhettek akkor. De az ő unokáik vajon mit értenek október 23-ból? Mindössze az ősz utolsó szép hosszú hétvégéje.
Június 4-e ennek a generációnak az igazi nemzeti ünnepe lehet, mert mi értjük meg, mi izzadjuk ki, mi veszekedjük ki, mi éljük meg. Ha Trianonról nem a kilátástalan fájdalom, hanem a nemzeti összetartozás jut eszünkbe. De nemcsak június 4-én, hanem minden nap. Ha hozzásegít minket ahhoz, hogy egy kicsit keményebben álljunk ki a saját nemzeti érdekeinkért. Ha egyáltalán fontos és legitim gondolkodás lesz kiállni a nemzeti érdekekért. Ha majd természetes lesz, hogy ezen a napon felhúzzuk a magyar zászlót, csak magyar terméket veszünk, megbocsájtunk egy magyarnak csak azért, mert magyar, segítünk egy másik magyarnak önzetlenül, csak azért, mert ha ő boldogul, akkor a teljes magyar nemzet, azaz mi is boldogulunk.
A történelem soha nincs lejátszva. Nem volt törvényszerű, hogy a kunok eltűnjenek, ahogy az sem, hogy mi megmaradjunk. Nem volt törvényszerű a területvesztés, ahogy az sem, hogy a székelyek megmaradjanak. Nem volt törvényszerű, hogy nem németesedtünk el néhány száz éve, mint a poroszok, ahogy az sem, hogy most elrománosodunk, elszlovákosodunk. A történelem nincs lejátszva, olyan lesz, amilyenné képesek vagyunk tenni.
A Parlament által hozott törvény csak annyit ér, hogy évente egyszer kénytelenek vagyunk mindezen elgondolkodni. Lassan dagad, mint hegytetőn az eldobott hógolyó. De Magyarország csak akkor lesz sikeres, ha legnagyobb nemzeti tragédiánkat valamilyen közös ünneppé tudjuk formálni. A nemzeti összetartozás napja még nem közös ünnepünk, de már sokak ünnepe.
